Míg a Föld más, izgalmasabb tájain oroszlánokkal, gepárdokkal, tigrisekkel és egyéb fenséges nagymacskákkal találkozhatunk, addig itt, Európában be kell érnünk a kisebb termetű vadmacskákkal, illetve a hiúzokkal, melyek szintén a macskafélék családjához tartoznak.A vadmacsak élőhelye Nyugat-Európától egészen Kis-Ázsiáig terjed, így nemcsak a sivatagokban, pusztákon, de 2000 méter magas hegyekben is előfordul, bizonyítva ezzel remek alkalmazkodóképességét.Élőhelyének megfelelően színe is változik:vannak sárgásszürke, foltos, csíkos és vörösesbarna alfajták is.Ezen változatok az álcázásnál kapnak nagy szerepet.
Külsejükben egyébként a vadmacskák nagyon hasonlítanak a házimacskákra, ahogy táplálékukban is.Rovarok, egerek, apróbb rágcsálók, de akár a nagyobb testű üregi nyulak is szerepelhetnek étlapjukon.A felnőtt kandúrok testsúlya akár a 10 kilogrammot is elérheti.A házimacskákhoz hasonlóan a vadmacskák is csak párzási időszakokban keresik egymás társaságát, előfordulhat "beházasodás " is, amennyiben házimacskával szaporodnak.A kölykök ilyenkor inkább házicicára hasonlítanak, nem pedig a vadon élő szülőre.Kölykök egyszer születnek egy évben, és három hónap múlva már el is hagyják a szülői fészket, hogy saját útjukat járják.
|